Interjú 01.

A hétvégén a novellaversenyünk győztesét, Vivian Leitét zaklattam egy kicsit a kérdéseimmel. Az interjúból kiderül, hogy mit gondol a blogger-közösségről, a One Direction fanfictionokről és a negatív kritikáról. Beszél a történeteiről, a címadásról és a tudatos történetvezetésről. Szóba került, hogy a fanfiction irodalmi műfajnak tekinthető-e, és hogy milyen egy ideális regény. Ha érdekel a beszélgetésünk, a Tovább mögött megtalálod.

Dora Groß: A győztes novellád Elveszve címmel írtad az Olly Murs Troublemakerjére. Miért pont ezt a dalt választottad? Amikor megláttad a kiírást, egyből megvolt a novella alapötlete?

Vivian Leite: A négy kiválasztható dal közül volt kettő olyan, ami az én stílusomnak megfelelt. Hamar ki tudtam választani melyik legyen, hiszen a másik zenére nem volt ötletem. Túl romantikus vonalon kellett volna elindulnom, ami nem az én világom. Ötletem még nem volt az alapra, az volt a nagyobb kihívás. Aztán hosszú órák után beugrott egy régi, félretett novellaötletem. Eredetileg más szereplővel gondoltam, de nem bánom, hogy így alakult. Kicsit megváltoztattam benne pár dolgot, de összességében elégedett vagyok vele.

D.G.: Összességében vannak tényezők, amik inspirálóan hatnak rád írás közben? Úgy értem, bármilyen zene, film, sorozat. Idézetek esetleg, vagy sorozatokból, filmekből összevágott videók?

V.L.: Természetesen vannak. Bármi jöhet, zene, film, könyv, sorozat, képek, idézetek, gifek, youtube videók. Sőt előfordult olyan is, hogy személyes élményt írtam bele, vagy a környezetemben élők tulajdonságaival ruháztam fel egy karaktert.

D.G.: A fanfictionök sokak szemében mumusként élnek. Egyesek szerint ez nem tekinthető irodalmi műfajnak, mások szerint igenis van irodalmi értéke. Te melyik oldalon helyeznéd el magad? Illetve idecsapnék még egy kérdést: soha nem fordult meg a fejedben, hogy önálló történetbe kezdj?

V. L.: Sokan nem tekintik annak, pedig valamilyen szinten ez is irodalmi műfaj. Egy író beleveszi az egyediségét a műveibe, akár fanfiction, akár nem. Én igenis azt mondom, hogy tekinthetjük irodalmi műfajnak, még ha nem is „valódi”. Persze ezzel lehet vitatkozni, mert a vélemények különböznek. Megfordult már a fejemben egy önálló történet kezdése, voltak is ötleteim, de ezek sosem valósultak meg. Szerettem volna megírni őket, de máshol már láttam hasonlót és olyat pedig nem akartam. Így helyette az ötleteimet keverem a fanfiction műfajával.

D.G.: Mennyire vezeted tudatosan a történeteidet? Mármint, az elején felállítod a történet gerincét, és amellett haladsz végig, vagy csak az alapszituációd adott, és spontán mész tovább?

V. L.: Az elején szeretem felállítani, hogy honnan hova akarok eljutni, milyen történések legyenek benne, hogy változzon a karakter álláspontja. Természetesen kivételek is vannak, mert volt már olyan, hogy az elején nem tudtam eldönteni a teljes szál alakulását, így spontán lett a végén.

D.G.: A blogspot előtt publikáltál már máshova? Mikor és hogyan keveredtél ide? Változott azóta a közösség és a színvonal – és ha igen, akkor ez miben mutatkozik meg?

V. L.: A blogspot az első ahova publikálok. Több mint négy és fél évvel ezelőtt keveredtem ide. A Merengőn olvasgattam, utána pedig a keresőbe beírtam annyit, hogy fanfiction. Kihozott többfélét, és a Forma-1 világán át eljutottam a futballig, és így tovább. Természetesen mindig vannak változások. Írók jöttek és mentek, tehetségek tűntek el, egyre több az írásra alkalmatlan blogger. Talán sokan megsértődnek, de azt mondom, hogy csökkent a színvonal. Akkor még nem volt divat az írás, nem azért írt xy, mert az menő, és mindenkinek van már blogja, hanem mert őszintén akarta, hogy megismerjék a képességét. Nekem kicsit csalódás keltő, hogy a régi, szeretett írók helyett olyanok írnak, akiknek nincs tehetségük. Természetesen ne vegye ezt mindenki magára, de igenis vannak ilyenek. Ha már nem az 1D, Justin Bieber, és még kitudja milyen hírességekről és bandáról írsz, akkor azt már nem is érdemes olvasni, mert az nem menő. Ez a megrögzött állítás a legnagyobb hiba…

D.G.: Mit gondolsz a blogspoton pestisjárványként végigsöprő One Direction-lázról? Akár idesorolhatnám a többi hasonszőrű együttest is, akiket hála az égnek nem ismerek. Árt vagy használ-e ez ennek az egész írói közösségnek? Vannak esetleg személyes élményeid ilyen blogokkal – akár negatív, akár pozitív?

V. L.: Az elején nem zavart, hiszen mutassa meg a tehetségét az író. Aztán egyre csak szaporodnak és szaporodnak. Ezt már nem találom jónak. Minden második blogon ugyanaz a téma, kevés helyen látom az igazi egyediséget és azt a pluszt, amiért érdemes lenne olvasni olyanoknak is, akik nincsenek odáig értük. A legnagyobb problémát mégis a fejezetekre kapott hozzászólásokban látom. „Szuper, Köviiit!” és hasonlóktól kifutnék a világból. Nem szabad egy írót siettetni, hiszen akkor csak összecsapott lesz a munkája, egy idő után pedig ő is megunja és akkor meg senki sem boldog. Voltak élményeim, beleolvasgattam egy-kettőbe, de abból egyetlen egy volt képes megfogni! Tényleg remek alap, jó író, kidolgozott karakterek.  A többi blogon mind ugyanaz a sablon, igénytelen kinézet, rossz helyesírás és gyerekes gondolkodás. Nem sokat időzőm ilyen helyeken és csak bízom benne, hogy lassan ennek is vége lesz.

D.G.: Ha valaki ajánl, vagy esetleg magadtól találsz egy blogot, mitől függ az, hogy elolvasod-e?

V. L.: Elsőként az ismertetőre megyek rá (ha találok). Nem mindig sikerül lekötniük vele, de azért a szereplőkön átrágom magamat. Ha találok olyat, aki szimpatikus, előfordulhat, hogy beleolvasok a történetbe. Elég válogatós típus vagyok, így sok-sok olyan blog van, amibe biztosan nem fogok belekezdeni. Főként a szereplők miatt, mivel már nagyon unom a sablonokat.

D.G.: Szerinted milyen egy ideális regény vagy történet? Mi az, ami számodra kiemelkedővé tesz egy történetet a sok közül? Mi az a plusz, aminek meg kell lennie egy történetben ahhoz, hogy kijelentsd „Hmm, ez tényleg, igazán jó.”?

V. L.: Mindenképp legyen egy jó, egyedi alaptörténet, ne másoljon másról. Gondolja át honnan hova akar kilyukadni, mert ha közben össze-vissza alakítja a cselekményeket, káosz alakulhat ki. Az olvasók nem fogják érteni, megunják és a blognak „vége”. Mikor belekezdek egy történet olvasásába, az első 2-3 résznél minden kiderül. Érdemes-e rá időt szakítani, vagy otthagyni. Szeretem, ha érthetően fogalmaznak, leírásokkal, hiszen nem csak párbeszédből áll az élet. Engem igenis szokott érdekelni a háttér, a környezet és a szereplők bemutatása. Ha ez jól van kifejezve és az alap is megfog, biztosan visszatérek még párszor a blogra.

D.G.: Igen, tudom, hogy furán veszi ki magát a kérdés, mert saját bőrömön tapasztalom, hogy szoktál, de azért felteszem: Szoktál más blogon véleményt, hozzászólást írni? Hány ilyen blog van, milyen rendszerességgel látogatod őket?

V. L.: Igen, szoktam véleményezni máshol is. Nincs olyan sok történet, amit látogatok, de néhány sort, mindig próbálok pötyögni. Heti egyszer szoktam őket általában látogatni, de ez változó, a frissítések gyakoriságától függ.

D.G.: Kaptál már negatív kritikát? Hogyan viszonyulsz hozzá – hasznosnak találod, vagy inkább lehangolónak, demotiválónak?

V. L.: Igen, kaptam már. Hasznosnak találom, hiszen a hibáinkból tanulunk. Nem fognak vele letörni, sem összeroppantani, épp ellenkezőleg, feldobnak és elgondolkodtatnak. Hiába kap egy jó író pozitív kommentet, a negatívakra is szükségünk van, hogy fejlődhessünk, átgondolhassuk mit rontottunk el. Én is írtam már párszor negatív kritikát, de nem azért, hogy elvegyem más kedvét, hanem hogy segítsem, építő jelleggel. Mindenkinek így kéne felfognia, nem egyből bezárni a blogját, és megsértődni, esetleg kitiltani az olvasót.

D.G.: Jelenleg több történetet is írsz. Melyik közülük a kedvenced? Melyik karakteredre vagy a legbüszkébb? Ki az, akiről azt gondolod, hogy ő tényleg kézzelfogható, valós, realisztikus? Nem felétlenül kell főszereplő, lehet akár egy két fejezetben felbukkanó epizódszereplő is.

V. L.: Nincs kimondottan kedvencem. Mindegyiket más és más okokból szeretem. A legbüszkébb Shenae Leite karakterére vagyok, hiszen ha nem is teljesen, de nagy részben magamat formáztam meg benne. A legvalósabbnak pedig Kaká-t látom, még ha nem is ismerem valójában, úgy gondolom a karakterét tökéletesen eltaláltam. Nem gondolom, hogy másképp el lehet Őt képzelni, bár az emberek mindig más véleményen vannak.

D.G.: Általában mi készül el nálad előbb a történet alapötlete vagy a cím? Szokott problémát okozni a címadás, vagy könnyen legyűrhető „akadálynak” tartod? Olvasói és írói szempontból mit tartasz fontosnak egy címben – legyen az egy komplett történet, vagy akárcsak egy fejezet címe?

V. L.: Ez változó. Akadt olyan eset, mikor egy dal által a cím előbb megvolt, mint az alaptörténet, de többször volt már olyan, hogy fordítva. Örülnék neki, ha könnyű akadály lenne számomra, de nem az. Mindenképp legyen lényegre törő, rövid és odaillő, meg kell találni arany középutat. Nem szeretem mikor egy cím túl hosszú, hiszen nem bevezetést kell róla írni, hanem felkelteni az olvasók figyelmét. Ezt mindenképp kiemelném.

Köszönöm, hogy időt szakítottál a kérdéseimre! :)

És közszemlére tétetik a fejléc, ami még szintén Vivi nyereményét képezi: