Cikk 05.

Szövegszerkesztés alapfokon
…avagy dióhéjban a Word alapfunkcióiról
Lassan tényleg elérkezünk arra a pontra, hogy a Microsoftnak részesedést kéne felajánlania nekem, a folyamatos promózásért, de már nagyon régóta érett ez a cikk. Nevezzük így, bár igazság szerint nem világot rengető témák vitára bocsátása a célom vele, hanem az, hogy segítséget nyújtsak.
Általános tapasztalatom az, hogy a bloggerek igen csekély százaléka ismeri a Wordöt. Persze, nyilván mindenki tudja, hogy létezik, de azt például már kevesebben, hogy milyen rendkívül hasznos funkciói vannak neki. Értelem szerűen, most nem azokra gondolok, hogy körlevélírás, mert nyilván, ez is fontos, csak nem a mi szemszögünkből. Számunkra sokkal lényegesebb a behúzás, a térköz, a sorköz, és a különbség a sortörés és a bekezdés, illetve a kötőjel és a gondolatjel között.
Igen, jól sejtitek, alapfokú szövegszerkesztési tanfolyam indul itt és most, ingyen és bérmentve. Nos, vágjunk is bele, mert jó sok megbeszélni valónk van.
Az igényesen formázott szöveg
Alapkritérium az, hogy a szöveg sorkizárt legyen – folyószöveg esetén. Vers esetében a középre zárást preferálom, és preferálja a szem, és a szépérzék. Itt is kivételt képeznek persze az olyan versek, ahol versértelmezési szempontból fontos az elrendezés, a vers alakja, de egyéb esetekben – és most korlátozzuk magunkat erre – a helyesen formázott költemény középre van zárva.
Maradjunk az egybefüggő szövegeknél, és ugorjunk is a formázás következő lépcsőjére, ez pedig a behúzás. Ez ugye azt jelenti, hogy a bekezdés első sora beljebb kezdődik, mint a többi. A szöveg olvashatóságát nagyban könnyíti, hogyha nem öt oldalt látok magam előtt ömlesztve, hanem megszerkesztve, tagolva. Szintén ezt segítendő használjuk a bekezdések közötti térközt, ami a két bekezdés távolságát jelenti, illetve a sorok távolságának beállítására a sorközt.
Ezek egyébként nem nagy dolgok, olyannyira nem, hogy egy nyersen begépelt szövegben maximum 3 percet vesz igénybe a beállításuk. Azonban mielőtt ezek hogyanjába és miértjébe nézzünk meg még két nagyon fontos dolgot!
Sortörés és bekezdéstagolás – mi a különbség?
Alapvetően a nevük eléggé beszédes, szóval lehet következtetni. A bekezdéstagolással új bekezdést nyitunk, míg a sortöréssel a bekezdésen belül egy új sorba kezdünk. Hogy mi ezzel a baj? Hogy az a sor ugyanazt a formátumot kapja majd, amit a bekezdés. Magyarán mondva, az első sor behúzása nem lesz meg – hiszen az a bekezdés első sorára vonatkozik, mi pedig így nem kezdtünk új bekezdést.
Sortörést igazából elég ritkán használunk, általában nekünk íróknak a bekezdéstagolásra van szükségünk. Ezt pedig a világ legegyszerűbb dolga megtenni Wordben – ütünk egy entert. Nem kell shift+enterezni, mert az bizony a sortörés beszúrásának a billentyűkombinációja. Még egy érv az ellen, hogy sortörést használjunk a bekezdések helyett – ha Wordben a sortörésekkel teli szöveget sorkizártra állítod, akkor valóban egy egybefolyó massza lesz. Ugyanis a program automatikusan kihúzza a sor végéig az utolsó sor néhány szavát. Szóval merjétek leütni az entert önmagában!
Gondolatjel vs kötőjel
A kritikáinkban azt hiszem állandó elemmé vált már a gondolatjel és a kötőjel közötti különbség taglalása. Kötőjelet használunk összetett szavak írásánál (össze-vissza), illetve elválasztásnál (lemen-tem). Gondolatjelet meg gyakorlatilag bármikor máskor – párbeszédek írásánál – elsősorban itt –, közbeékelt megjegyzéseknél, szerzői hozzátoldásoknál. A kötőjel ugye a rövid vonal (-) a gondolatjel, pedig a hosszú vonal (–). Írásukban annyi a különbség, hogy gondolatjelet Wordben – és csakis ott – tudunk írni, kétféle módon. Az egyik az, hogy a program Beszúrás fülén kiválasztjuk Szimbólum lehetőséget, és a legördülő menüben a További szimbólumok fül használatával kikeressük a hosszúgondolatjelet. Ez problémás és sokáig tartó megoldás, sokkal egyszerűbb billentyűkombinációval beírni, ez pedig a ctrl plusz a numerikus billentyűzet mínusz jelének egyszerre történő lenyomásával megoldható.
Egyébként a Word van annyira okos, hogy a kötőjel előtt és után szöveg és szóköz van, akkor magától átírja gondolatjelre a kérdéses kötőjelet. Egyedül a párbeszédek kezdésénél kell erre nekünk odafigyelni – illetve az olyan szerzői hozzátoldásoknál, amikor a gondolatjelet közvetlenül vessző követ, ilyenkor ugyanis nem írja át.
Még egy gondolat idefűzve: A pont, a vessző, a kettőspont, a pontosvessző, a felkiáltójel és a kérdőjel után mindig van szóköz. Előttük soha.
Sorkizárás
A Word nagyon kedvesen ad egy rövid magyarázatot a sorkizárásról, és mivel nagyon szimpatikus kis mondat, ezért leírom nektek ide: „A szöveg egyenletes elosztása a margók között. A sorkizárt szövegtől a dokumentum letisztult, éles széleket kap és rendezettebbnek látszik.”
1. ábra
2. ábra
Hogyan érhetjük el? Nos, nem bonyolítanám túl a dolgot, de kezdjük az alapoktól, hogy van egy nyers, formázatlan szövegünk (1. ábra). Ha a teljes szöveget akarjuk formázni, akkor ki kell jelölnünk az egész dokumentumot. Ennek a legegyszerűbb módja az, ha billentyűkombinációval tesszük. Valahova a szövegbe belekattintunk, majd a ctrl+a billentyűkombinációt lenyomjuk, és máris ki van jelölve a teljes dokumentumunk. Ezután a Kezdőlap fülre zarándokolunk (bár jó eséllyel alapból ott vagyunk, ha nem vándoroltunk onnan sehova). Itt található egy kis rész a Bekezdéseknek szentelve, itt pedig van egy olyan kis piktogram, amin négy egyforma hosszú vonal van (2. ábra, lila), arra rákattintunk, és máris szépen rendezetten, sorkizártan figyel a szövegünk. (3. ábra)
3. ábra

Az első sor behúzása
Második lépésként folytassuk a behúzás taglalásával. Azt, hogy ez mit jelent, már korábban megbeszéltük, de ismételjük át – ugyebár a bekezdés első sora beljebb kezdődik, mint a többi. Tiszta sor, ha kinyitunk egy könyvet, akkor is ez jön velünk szembe.
4. ábra
5. ábra
Ahhoz, hogy a bekezdést bárhogy is formázni tudjuk, először is ki kell jelölnünk a szöveget – ezt az előbb megtanultuk, hogy a ctrl+a kombinációval tehetjük meg. Ez után a Kezdőlap fülön (4. ábra, zöld) található Bekezdés opciót (4. ábra, narancs) kell kiválasztanunk, és itt a jobboldali kis nyilas-sarokra (4. ábra, kék) kattintani. A felugró panelen a Behúzás részben (5. ábra, zöld) fogunk állítani. Az első oszloppal nem kell foglalkozni, számukra nem lényeges, ami fontos, az Típusa legördíthető menü (5. ábra, piros). Itt kiválasztjuk, hogy Első sor, majd a mellette levő számértéket (5. ábra, narancs) beállítjuk 0,5 cm-re. Majd a kis párbeszédpanel alján lévő OK gombra (5. ábra, rózsaszín) kattintunk, és meg is vannak a behúzásaink. (6. ábra)
6. ábra
Térköz és sorköz
Mi célt szolgál? Nos, akárcsak minden eddig tanult dolognak, a térköz beállításának is a könnyebb olvashatóság elősegítése a célja. Elkülönülnek általa a bekezdések, és nem kell üres entereket nyomogatni. Ki nem állhatom az üres entereket. Amatőr.
7. ábra
Hogyan állítsunk be a szövegünkre térközt? Akárcsak eddig mindig, most is a ctrl+a billentyűkombinációt használva kijelöljük az egész szövegünket. Ismét a kezdőlap fülre váltunk, és a Bekezdés opciót választjuk, majd kinyitjuk az előző részben megismert bekezdésablakot. Ezúttal a térköz részre (7. ábra, zöld) lesz szükségünk. Nem egy nagy ördöngősség, a nyilakat használva beállítjuk, hogy előtte 0 pt legyen, utána pedig 6 pt vagy 12 pt. (7. ábra, narancs) Jó eséllyel lesz beírva valamilyen formázást, de azt egészen nyugodtan állítsuk át (nem is tudom, hogy honnan szedték ezt az alap 10pt-s térközt a Microsoftnál, na mindegy). De ha már itt vagyunk, akkor a sorközt is beállíthatjuk. (7. ábra, piros) A sorköz valószínűleg szintén többszörösre lesz állítva, de ezzel mit sem törődünk, beállítjuk olyanra, amilyen szeretnénk. Én általában szimpla vagy másfeles sorközt használok (7. ábra, kék), de döntsétek el, próbálgassátok, tapasztaljátok ki, hogy nektek mi szimpatikus. Miután mindennel megvagyunk, az OK gombra kattintunk (7. ábra, rózsaszín), és már kész is van az egész szövegre terjedő térközünk és sorközünk. (8. ábra)
8. ábra

És most vessünk egy pillantást arra, hogy milyen volt a formázatlan, és milyen a formázott szövegünk. Ugye, hogy mennyivel jobban és tisztábban olvasható így? És higgyétek el, hogy ha belejöttök, akkor nagyjából kettő percet fog igénybe venni az, hogy ezeket beállítsátok, és rengeteget dob a külsőn, mert tényleg sokkal-sokkal áttekinthetőbb, szebb és esztétikusabb. Ráadásul, még ha nem is Wordben írtok – bár én javaslom, mert a helyesírás-ellenőrzője többnyire helyes –, de ha Bloggerből átmásoljátok ide közzététel előtt, akkor rögtön alápirosoz mindent, ami szerinte nem helyes. Szóval használjátok bátran a Wordöt, mert most már mindenki számára ingyen letölthető, akinek van érvényes tanulói jogviszonya. És ha bármi kérdésetek van akár a formázással, akár a letöltéssel, akár bármi mással kapcsolatban, problémába ütköztetek, vagy bármi, akkor dobjatok egy e-mailt, vagy írjatok hozzászólást, vagy kérdezzetek a chat-en! :)

Visszatérés

Drága Olvasóink! (ha vagytok még)

Hosszú-hosszú szünet és kihagyás, totális felszívódás után ismét itt vagyunk, és teljes erővel vetjük bele magunkat a munkába. Sok minden történt az elmúlt több, mint egy évben, és nem akarunk untatni benneteket a részletekkel, úgyhogy mondjuk a lényeget: A mai naptól kezdve a kritika rendelés újból él, csak a szabályok változtak kissé, kérünk benneteket, ezt mindenképp olvassátok el a Rendelés menete menüpont alatt.

Szeretnénk aktívabbak lenni a blogon, és felpörgetni kicsit az életet, ezért várhatóak majd cikkek is, meglehetősen sokszínű témákat érintően. Az egyikhez rögvest szeretnénk is egy kis segítséget kérni - hálásan megköszönnénk, ha az alábbi kérdőívet kitöltenétek a karakteralkotási szokásokról. (A kérdőívet ITT éritek el.)

Tehát a kritikarendelés él, a blog újból megnyitott, mi pedig lelkes kíváncsisággal várjuk kritikakéréseiteket. Az e-mail a szokásos, az URL változatlan, a design új csak - Livi keze munkája. Zárnánk is e rövid újranyitó-bejegyzést, és reméljük, ti is jól érzitek majd magatokat ismét az esőcseppek közt sétálva. 

Ölel benneteket,
Livi és Dora

Kritika 15.

Catalina S. – Egy spanyol csókja


„We have one answer and more questions, that’s a start.”
Anna – Once Upon a Time


A kritikám alcímét nem véletlenül választottam, hiszen szerintem önmagában már csak ez az egy mondat is nagyon jól jellemezné a történetet. A miértekre a későbbiekben bővebben ki is fogok térni, először azonban nézzük, egészen pontosan hová is csöppentünk.

Az Egy spanyol csókja nevű blogon az azonos címet viselő történetet olvashatjuk, ami az oldalsávban található üdvözlőszöveg szerint egy trilógia első kötete, egy régi történet új köntösbe burkolva. Nem olvastam, még csak hallásból sem ismertem az előző verziót – illetve verziókat, ha jól értesültem másoktól –, tehát összehasonlítási alapom nem volt, a kritikát teljes egészében a most fenn lévő fejezetek alapján írtam.

A kritikát a továbbra kattintva olvashatjátok.

Blogajánlók 03.

Sziasztok!
Meghoztuk a harmadik adag blogajánlót is, és ezzel lassan az Arany Pergamen győzteseinek végére is érünk. Ennek örömére van egy remek hírünk számotokra, méghozzá az, hogy a kritikakérés újraindul! Erre vonatkozóan bevezettünk egy új szabályt, tehát rendelés előtt nem árt benézni a Rendelés menete nevű oldalra.


Cím: Don’t let me down
Író: LTP
Ismertető: Amikor Jonathan Halding, a vámpír klán vezére kénytelen száműzni saját fiát, David Hadlinget egy tisztességtelen árulás miatt a faluból, David kishúga, Camryn összeomlik. Ugyanekkora újabb vámpír érkezik a faluba, ki hatalmas port kavar háta mögött, furcsa gyermeke miatt.
Lucille Howard különleges. Szeme kékebb, mint a Kaszpi-tenger, bőre meleg, puha, míg szíve ezerszer gyorsabban ver az átlag emberénél, s derékig érő szőke haja világosabb, mint a kora reggeli napsugár.
Vámpírok, vérfarkasok, szeretet, szerelem, árulás, család, barátok…
DON'T LET ME DOWN.
Trailer: LINK
Műfaj: urban fantasy
Állapot: folyamatban
Fejezetek száma: prológus + 6 fejezet
Főszereplők: Camryn Hadling, Lucille Howard, David Hadling,
Részlet: "Újabb esőcsepp szaladt végig a vizes üvegen. Mutatóujjammal végigkövettem útvonalát, míg végül el nem tűnt a szemem elől, s egyesült a többivel. Lesütöttem barna tekintetem, míg szipogtam egy sort, majd mély levegőt vettem, és megpróbáltam úrrá lenni szűnni nem akaró bánatomon. Elvesztettem a bátyám, a nagytestvérem, a másik felem. Egyedül hagyott, figyelembe sem véve a tényt, miszerint rajta kívül nekem nincsen senkim. Nem számíthattam másra, csak rá. Ő volt az én mentőövem, aki a borús napjaimon is mosolyt tudott csalni az arcomra, és bármikor ki tudott húzni a csávából. Tisztában voltam vele, hogy Ő az, akire mindig számíthatok… erre mit csinál? Szembe fordul a családjával, az életével, a népével, s az ellenség mellé szegődik. Nagyszerű húzás, David Halding!
Egyszerűen nem bírom feldolgozni, hogy miért tette azt, amit. Nem szeretett itt élni? Talán problémái akadtak a falu lakóival? Esetleg ráunt a folyamatos támadásokra, melyeket édesapánk miatt kaptunk?
Meglehet."

Amiért ajánljuk: A vámpírok és a vérfarkasok közötti feszültség hallatán elsőre talán azt gondolhatjuk, hogy ez egy ezerszer lerágott csont, de ez téves következtetés lenne. A Don't let me downban remekül ötvöződik a két faj ellenségeskedése a családi drámával, és ehhez párosul a Hadling család tagjai közt feszülő titok, ami mesésen fűszerezi a történetet. A két főhősnönk által érzett állandó magány, amelyet egymás társaságában múlónak éreznek pedig csak még életszerűbbé teszi a regényt. Izgalomra vágysz? Kalandra? Egy ötletes misztikus regényre? Barátságról és családról akarsz olvasni? Akkor a lehető legjobb helyen jársz, nem kell tovább keresgélned!



Cím: Élvezd, hogy félsz
Író: Madison G. Wyla
Ismertető: Játszani csak hidegvérrel lehet igazán, egy maszkkal az arcodon. Ám van egy hely, ahol a véred – már ha egyáltalán van – pezsegni kezd, felforr, a maszkod pedig lehull, mintha sose lett volna. A kezedbe adnak egy puzzle darabot, mindez a te múltadnak egy dominója – talán épp az, ami elindította a láncreakciót, vagy az, amelyik véget vetett ennek, esetleg az, amely nyugodtan sodródott az árral. Bármelyik is legyen, fontos elem, talán a kirakós egyik legfontosabb darabja – mégsem hagyod, hogy felhasználják, hogy éljenek vele. S így te sem szerezheted meg azt, ami a nyeréshez vezethet: Natalia Wolfheart, s a Bloodworth kastély ősi titkához.
Trailer: -
Műfaj: misztikus
Állapot: folyamatban
Fejezetek száma: prológus + 6 fejezet
Főszereplők: Ashlynn Hansson, Honora Butler, Bonnie Rue Causey, Zaira D’onofrio, Mark Blythe Forney, Emory Garnett, Kaeden Harrelson, Sacheverell Wade Hollands, Louise Gabrielle Janvier, Fulton Lockwood, Felix Nils, Raffaella Potenza, Kenya Mela Villenevue, Ivan Silverman
Részlet: „Rendetlenség fogad, az ágy feldúlva vár, helyet kap rajta néhány plüss is, miközben a földön játékok sokasága gyülemlett fel. Minden olyan merev lett az elmúlt két nap alatt, a szekrények, melyek a szivárvány víg színeiben pompáztak, most elvesztették fényüket, megfakultak a szememben. Már nyoma sincs annak a vidámságnak, ami régen itt volt, az álomszerű kép már könnyeden libbent tovább, mérhetetlen szomorúságot hagyva maga után. Míg eddig kellemes vanília illat árasztotta el a kis birodalmat, jelenleg csupán a levegő egyszerű üressége maradt hátra.
Miképp az elmémet elöntötték a múlt emlékfoszlányai, úgy zúdultak szemembe is a könnyek. Képtelen voltam megállni, hogy ne eresszek utat nekik, túl erős cseppek voltak ahhoz, hogy egy egyszerű kőfallal gátat tudjak szabni nekik. Lassan folytak végig az arcomon, megnedvesítve és egyben megmelengetve bőrömet. Mindig, mikor egy nedves folyadék végigcsúszott az arcomon, megjelent egy másik, hogy Ő is végigjárhassa arcom útvonalát. Ebben lelték örömüket, s én ezt megadtam nekik, mert tudtam, hogy csak így léphetek tovább. Ki kell sírnom magamat, elfelejteni a bánatot, a hiányt, a reménytelenséget, a bizalmatlanságot, mindent, mi erős védővárat emel ripityára zúzott szívem köré.”

Amiért ajánljuk: Ha szereted a valóságshow-kat, a borzongást és a titkokat, van egy történet a blogvilágban, amit neked találtak ki. Madison G. Wyla Élvezd, hogy félsz című történetében egy különleges, izgalmasnak ígérkező játék keretei között egy misztikus kastélyba kalauzolja el olvasóit, és 14 játékosát, hogy felfedezzék a Bloodworth család ősi titkát. A verseny nem holmi kispályás társasjáték, a résztvevőket vérrel írt rejtvények várják odabent, és minden bátorságukat össze kell szedniük, hiszen végül csak egy ember juthat ki győztesen a kastélyból. Ha kíváncsi vagy, mi veszi rá Ashlynn Hanssont, hogy igent mondjon a játékban való részvételre, ne habozz beleolvasni a történetbe!



Cím: I battle your life
Író: Gabby
Ismertető: Vegyünk egy férfit, aki a felső tízezer életét éli, és egy szőke nőt, aki a sztereotípiákat eloszlatva szolgált Afganisztánban. Mi van akkor, ha a világ legjobban őrzött épületét megtámadják? Az Egyesült Államok titkos szolgálata az elnök fiának védelmét egy hackerre, egy bérgyilkosra és egy exkatonára bízza. Be kell olvadniuk, és ez mindent megváltoztat. Egy hazugság, és mikor megtudod az igazat, kiderül, hogy senki sem az, akinek hitted. A legjobb barátaid hazudtak neked, de nem haragudhatsz rájuk, mert valóban téged védtek. Az életedet. Skyler Berger élete eddigi legnagyobb kihívásával találja szemben magát. Eddig embereket ölt, most pedig harcolnia kell egy életért.
Trailer: LINK
Műfaj: akció
Állapot: folyamatban
Fejezetek száma: prológus + 23 fejezet
Főszereplők: Skyler Amelia Berger,  Aaron Tyler Sparks, Adam Noel Nelsson,  Nicholas Alexander Berger, Leah Yimuie Nishino, Chanel Ireland Sparks, William David Andrews, Paris Whitney Hilton
Részlet: "Beletörődtem, hogy nem fog letenni, így inkább csak arra figyeltem, hogy körülöttem milyen hangok vannak. Az emberek többsége sikítozott, cipők dobogtak mellettünk, és hallottam a helikopter propellerének hangját. Annyit ültem ehhez hasonlókba, hogy bármikor felismerném. A hangjából ítélve ahogy közeledtünk egyre gyorsabban forgott, hogy minél hamarabb fel tudjunk majd szállni.
Aaron csak akkor volt hajlandó letenni, amikor már bent ültünk. Bassza meg, nem hiszem el, hogy komolyan képes vagyok elmenni vele! Nem vagyok komplett! Lényegében semmit nem tudok róla, és most vakon kellene bíznom benne. Kezd sok lenni ez a dolog...
Felhúztam az egyik lábamat és csendesen bámultam ki az ablakon miután kibújtam a pulcsimból. Ez a helikopter egy luxus gép volt, tele a legújabb technológiai fejlesztésekkel, fegyverekkel és néhány fekete öltönyös biztonsági őrrel. Amiket mi használtunk Afganisztánban, annyira lepusztultak voltak, hogy csoda, hogy fel tudtunk velük szállni.
Akkor esett le. Aaront felhívják, hogy kivigyék New Yorkból, ráadásul helikopterrel és biztonsági őrökkel. Biztos vagyok benne, hogy a ház előtt is miatta vannak minden nap a hegyomlásnyi öltönyös pasik.
- Ki vagy te? - néztem döbbenten a mellettem ülő srácra."

Amiért ajánljuk: Az I battle your life az első pillanatban magával ragadott. Egy Afganisztánt megjárt ex-katonalány története már önmagában izgalmasnak ígérkezik, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a bátyja bérgyilkos, a legjobb barátja pedig a világ egyik legjobb hackere, akkor az izgalom csak fokozódik. Őket hármójukat bízzák meg az elnök fiának védelmével. Érdekesen hangzik? Ez még nem minden! Az I battle your life-ban az akció keveredik az egészséges mennyiségű romantikával, humorral és egy csipetnyi szarkazmussal. Hiteles ábrázolás, valóságos karakterek, szemkápráztató leírások. Érdekel a felső tízezer élete egy az alvilág legsötétebb bugyrait is megjárt fiatal lány szemszögéből? A legjobb helyen jársz!

Ajánló 03.

Sziasztok! 
Nem tűntünk el, bármennyire is úgy tűnhet számotokra. Ezt bizonyítandó, írtam is gyorsan egy sorozat-ajánlót, és a napokban érkezik majd a blogajánlók következő része is. Azonban még mielőtt belevetnénk magunkat a mai sorozatunk mélységeibe, egy pár közérdekű információ. Egyrészt Livi üzenete szerint lehet hozzászólást írni, csak a megjegyzésíró rubrika felső vonalára kell kattintani, amikor megjelenik a nyíl helyett a "szövegszerkesztős" kurzor - fogalmazásból gyenge, ülj le Dorka, egyes. Szóval remélem érthető volt, de egyébként a probléma orvosolása in progress, de addig esetleg ezzel a kis praktikával élve tudtok hozzászólni. És ne fogjátok vissza magatok :) Másrészt igyekszünk mostantól kicsit aktívabbnak mutatkozni, az elmúlt tizenöt percben megannyi ötletünket vázoltuk föl, szóval annyi bejegyzés lesz az oldalon, hogy nem győzitek majd olvasni. De addig is, jó olvasást a sorozatajánlómhoz, remélem lesz olyan, akinek meghozom a kedvét egy kis nyomozáshoz ;)



Hacktion: Újratöltve
...avagy a magyar CSI a reboot után



Sokan elvből és eredendően elvetik a magyar televíziózást, beszéljünk akár sorozatokról, akár filmekről. De nekem szent meggyőződésem, hogy igenis vannak ezek között is nagyszerű darabok, és feltett szándékom ezt bebizonyítani nektek. Mert mi jut mindenkinek eszébe a magyar sorozatokról? Persze, hogy a Barátok közt meg a Jóban rosszban. De vannak tartalmilag és szakmailag is jó minőségű magyar sorozatok. Olyanok is, amik jelenleg is futnak - Munkaügyek -, és olyanok, amik nemrégiben fejeződtek be - Hacktion: Újratöltve. És én szentül hiszem, hogy a régi magyar sorozatok között is érdemes kutakodni, mert az Angyalbőrben című 1989-ben lezárt magyar vígjátéksorozaton mi itthon a mai napig tudunk hangosan nevetni. Még akkor is, ha tizentödször látjuk az adott rész - mert igen, van ilyen. De a mai napon egy már lezárt - és már említett - magyar sorozaton, a Hacktion: Újratöltvén rágjuk át magunkat szőröstül-bőröstül.

cím: Hacktion: Újratöltve
műfaj: akció, dráma
évadok: 4
epizódok: 49
részek hossza: 52 perc

(a száraz tények után a részletek a tovább mögött)