Interjú 01.

A hétvégén a novellaversenyünk győztesét, Vivian Leitét zaklattam egy kicsit a kérdéseimmel. Az interjúból kiderül, hogy mit gondol a blogger-közösségről, a One Direction fanfictionokről és a negatív kritikáról. Beszél a történeteiről, a címadásról és a tudatos történetvezetésről. Szóba került, hogy a fanfiction irodalmi műfajnak tekinthető-e, és hogy milyen egy ideális regény. Ha érdekel a beszélgetésünk, a Tovább mögött megtalálod.

Arany Pergamen blogverseny

Sziasztok! 

A novellaíró verseny lezárta után arra gondoltunk, újabb megmérettetést rendezünk. Ezúttal egy számotokra kevesebb munkát jelentő versennyel, egy blogok közti küzdelemmel készültünk. Kreatív módon el is neveztük őt Arany Pergamen Blogversenynek.

szögezzük le, ami leszögezni való

• fanficnek minősül minden olyan írás is, amiben egy híres személy (színész, énekes, sportoló...) képét használod ugyanezen híres személy nevével (lsd: Harry Styles képe Harry Styles nevével). Akkor is, ha a történetedben nem híres. Szóval ezt figyelembe véve legyetek szívesek nevezni.

• minden kategóriába 15 (azaz TIZENÖT) nevezőt várunk - a jelentkezéshez írjátok majd oda, hogy melyik kategóriában hányadikok vagytok (nem gond, ha véletlen elrontjátok, csak kérlek, szóljatok a chatben!)

• egy bloggal maximum 4 (azaz NÉGY) kategóriába nevezhettek

• egy író csak egy bloggal nevezhet.

• az alábbi táblát jól látható helyre tegyétek ki a blogotokon, ennek a bejegyzésnek a linkjével együtt

nézzük azokat a híres-neves kategóriákat

a.) történettel kapcsolatos kategóriák

·      a legjobb saját történet

·      a legjobb One Direction fanfiction

·      a legjobb fanfiction (értelemszerűen, ide az 1D-s blogok jelentkezését nem várjuk)

·      a legjobb prológus

·      a legjobb alapötlet

b.) kinézettel kapcsolatos kategóriák

·      a legszebb fejléc

·      a legesztétikusabb kinézet (fejléc, a háttér és a blog színeinek összhatása; a fejléc milyensége; a blog elrendezése; olvashatóság...)

·      a legérdekesebb trailer

hogyan és miképp zajlik a jelentkezés?

másoljátok át, és töltsétek ki ezt az adatlapot itt a bejegyzés alatt, hozzászólásban:

blogger név:

blog címe:

kategóriák:

*kéretik ide írni, lehetőleg minden kategóriát külön sorba, és mögé, hogy hányadiknak nevezel*

A nevezéseteket ne ez alá a bejegyzés alá tegyétek, hanem az alábbi linkre:

Nevezés leadása

PÉLDA

blogger név: Dora Groß és Livi

blog címe: www.esocseppekkozott.blogspot.com

kategóriák:

legjobb prológus 1.

legesztétikusabb kinézet 3.

eredményhirdetés

Eredményt hirdetni akkor fogunk, ha mind a 8 kategóriában megvan a 15 nevező.

A legjobb saját történet, legjobb 1D fanfic, és legjobb fanfic közül ki fogjuk választani az abszolút legjobb történetet, ő fogja kapni az Arany Pergamen díjat. (Tehát csak hogy tisztázzuk, egy Arany Pergamen díjas blog lesz kihirdetve ezen a versenyen.) Szintén ezekből a kategóriákból ki fogjuk választani

·      a legjobb női főszereplő

·      a legjobb férfi főszereplő

·      a legjobb női mellékszereplő

·      a legjobb férfi mellékszereplő

kategóriák győzteseit. Ezekbe a kategóriákba azonban nem kell nevezni, aki a fentebb felsorolt három közül bármelyikbe nevezett, automatikusan bekerül ide is.

mit nyer az, aki nyer?

Nos, a nyereményekről nem akarunk semmit elárulni, szóval legyen meglepetés. De hasonló díjazásra számíthattok, mint amit a novellaíró versenynél terveztünk.

Eredményhirdetés

Sziasztok!

Vasárnap lezárult az első novellaíró versenyünk beküldési határideje, ma pedig itt is lenne az eredményhirdetés. Mivel csak két pályaművet kaptunk, ezért némi változást kellett eszközölnünk a díjazáson: úgy döntöttünk, csak az első helyezettet jutalmazzuk meg. A nyertessel hamarosan interjút készítünk, amit majd közzé teszünk a blogon; kap egy fejlécet tőlem, amit szintén megmutatunk majd; illetve három hónapig kiemelt helyen hirdetjük majd a blogját.

A győztes pedig nem más, mint... *dobpergés*

Vivian Leite Elveszve című novellája,

amit a hét folyamán szintén olvashattok majd nálunk. 

Gratulálunk neked, és megkérünk, hogy az interjúkérdéseiért jelentkezz majd Dórinál, a fejlécért pedig nálam. Elöljáróban megjutalmazunk téged egy oklevéllel, íme:

Nem feledkeztünk meg azonban a másik versenyzőnkről, ßeccsu♥-ról sem. Nagyon köszönjük, hogy jelentkeztél, és megírtad a novellát, ezért szeretnénk meglepni téged egy emléklappal:

Érdemes továbbra is figyelni a blogot, hiszen hamarosan kiírjuk a második versenyt is, ami reméljük, többeteket jelentkezésre mozgósít majd.

xoxo, Livi&Dora

cikk 02.

alfa, béta, gamma

… avagy beszéljünk kicsit a moderálásról

Ki, vagy mi is az a béta? Tulajdonképpen lektor. Bárkiből lehet béta, akinek jó a helyesírása. A feladata, hogy formailag, helyesírásilag, tartalmilag, logikailag átnézze az adott művet.

Most, hogy ezt tisztáztuk, át is térhetünk a cikk apropójára. Rengeteg, tucatnyi – és egyre több – olyan blog van, ami a legegyszerűbben kifejezve is igénytelen. Mert az hagyján, hogy nincsenek tördelve, nincsenek a formai szabványok megtartva (sorkizárás, behúzás – alapvető esztétikum). Hagyján, hogy egy „fejezet” jószerivel csak párbeszédből áll. De olyan ostoba, unintelligens hibák vannak benne, amiket komoly fizikai fájdalommal olvasok. És ez nem vicc.

Gyakran ismételt kérdések

Sziasztok!

Úgy éreztük, eljött az ideje, hogy tisztázzunk néhány dolgot a bloggal kapcsolatban, épp ezért összeszedtünk pár alapvető, gyakran ismételt kérdést – chatből, emailekből, innen-onnan – amikre most egy bejegyzés keretében válaszokat is adnánk.

1. Miért nem írtok 1D-s blogokról kritikát?

Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy nem szeretjük őket. Amit pedig nem szeretünk, azt nem is szívesen olvassuk. Főleg, mivel – és most tegye mindenki a szívére a kezét, hogy igazat mondok – ezeknek a történeteknek a nagy része (tízből kilenc) ugyanarra az unalmas sablonra épül, mi pedig nem vagyunk olyan szerencsések, hogy kifogjuk azt az egyet, ami más. A sok ugyanolyan történet sok ugyanolyan kritikát is eredményezne, és ti is hamar ráunnátok a blogra, meg mi is. Éppen ezért már a Walking Between Raindrops megnyitása előtt kikötöttük, hogy kizárunk minden 1D-vel foglalkozó történetet a kritikakérés lehetősége alól, ezzel teret engedve más jellegű fanficeknek, illetve saját történeteknek. Mert ha belegondoltok, egy kritika valamilyen szinten ajánló is, reklám az adott blognak; nekünk pedig nem áll szándékunkban a már amúgy is 40 feliratkozóval, és 620 KÖVIT DEAZONNAL! típusú kommenttel rendelkező oldalakat népszerűsíteni.

2. Olyan 1D-s blogról se írtok, ahol a srácok nem híresek?

NEM, nem, semmilyenről nem írunk. Olyanról se, amiben híresek; olyanról se, amiben nem híresek, olyanról se, amiben félig híresek; és olyanról se, amiben állatkertből szökött elefántok, ufók, csillagközi rombolók viselik a Harry Styles és stb. nevet. Allergiásak vagyunk rájuk, bocsi. Mind a ketten be vagyunk oltva ez ellen az öt név ellen. 1D-re specializálódott társszerkesztőt pedig nem áll szándékunkban beszervezni.

3. Más együtteses fanficről sem írtok kritikát?
Már hogy a viharba ne írnánk! Alapvetően nem vagyunk a zene és a fanficek ellen - SŐT, nagy élharcosai és támogatói vagyunk a fanficeknek -, csak a One Directionnel vannak személyes problémáink, és mivel nem akarjuk, hogy ez esetleg negatívan befolyásoljon egy kritikát, ezért inkább nem írunk ilyen témájú blogokról. De jöhet minden más ömlesztve - ha esetleg Simple Plan, All Time Low , Fall Out Boy vagy 5 Seconds of Summer, azért még külön - nagyon - hálásak is leszünk.

4. Mennyi idő, mire elkészül egy kritika?
Nos, ez igen változó lehet, merthogy mindketten egyetemre járunk, Dóri ráadásul emellett dolgozik is hétvégente, és bármennyire fáj is, de néha rá kell vegyük magunkat a tanulásra. Épp ezért, ilyenkor a kritikák háttérbe szorulnak, de amit elvállaltunk, azt meg is csináljuk. Nem várjuk el senkitől, hogy csak mert kritikát kért, naponta frissítgesse, hogy fenn van-e már a kritikája, szólunk mi, ha elkészült. A feliratkozás sem elvárás - csak akkor nyomjatok rá, ha tényleg érdekel a munkásságunk.  Viszont éppen ezért arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy olyannal, hogy "mikor készül el a kritikám?" ne írjon e-mailt, mert több mint valószínű, hogy nem azért nem készül, mert ülünk a babérjainkon és malmozunk. Szóval a kritika ideje változó, de mindenkit értesítünk a kész munkáról.

5. Benne lennétek egy cserében?

Persze. Még ha 1D-s blog vagy, akkor is. Oldalunk egyetlen területe, ahol bárkit hirdetünk, aki szépen kéri, az oldalsáv.

6. Miért nincs fejlécrendelés?

Egyrészt azért, mert nem vagyunk design blog. Másrészt meg azért, mert nem tudunk szépen szerkeszteni, és sok emberrel ellentétben ezzel tisztában is vagyunk. Én ismerem a PS alapfunkcióit, de még millió meg egy dolgot kellene tanulnom. Többek között türelmet is, mert az nekem nincs az emberekhez. Dóri pedig még csak most tanulgatja, hogy kell használni a GIMP-et, szóval a fejlécrendelős téma fel sem merült nálunk.

Ezeken felül bárkinek, bármi kérdése akadna, ez alatt a bejegyzés alatt felteheti!

xoxo, L.

Ajánló 01.

Sherlock

…avagy Benedict Cumberbatch meghódítja a világot

Ahogyan azt már beharangoztuk, egy új rovatot szeretnénk indítani – aztán majd meglátjuk, hogy milyen rendszerességgel vagy hogyan fognak belőle részek következni. Ez nem más lenne, mint az ajánló, elsősorban sorozatokra specializálódva. Kezdésnek egy olyan sorozattal jöttem, amiről egészen két héttel ez előttig magam sem hittem, hogy szeretni fogom, annak ellenére, hogy sokan rendre úgy emlegették, mint az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb sorozatát. Hölgyeim és uraim, fogadják sok szeretettel a BBC prezentálta Sherlockot.

Hogyan tudnám jellemezni pár szóban? Nos, nem tudnám. A Sherlock annyira összetett, annyira komplex, hogy lehetetlen egy oldalról bemutatni, egy szemszögből nézni, egy tulajdonságát kiemelni. A karakteri sokszínűség, a hibátlan színészgárda, a cselekményszálak fordulatos szövése, a fantasztikus képi világ, az időről időre megjelenő elképesztő technikai megoldások, a zseniálisan felépített forgatókönyv, az árnyalatnyi humor. Ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a Sherlock meghódítsa először az Egyesült Királyságot, majd szépen lassan az egész világot.

De mitől is sikeres ennyire? A válasz egyszerű és kézenfekvő, két szó csupán. Benedict Cumberbatch. Persze, nyilván Ben nem egyedül viszi el a hátán a showt és természetesen nem lenne ugyanaz Martin Freeman (Dr. John Watson), Andrew Scott (Jim Moriarty),  Rupert Graves (Gregory Lestrade), Mark Gatiss (Mycroft Holmes, forgatókönyvíró) vagy éppen Steven Moffat (forgatókönyvíró) zseniális munkája nélkül, de tény és való, hogy Benedict a sorozat gigászi sikerének egyik legmeghatározóbb tényezője.

Benedict Cumberbatch

Miért? – kérdezhetitek teljes joggal. Mi különbözteti meg őt bármelyik másik színésztől? – merülhet fel Bennetek a kérdés. Kezdetben ugyanígy álltam hozzá én is. „Mit szeretnek ezen ennyien?” – és itt egyaránt gondoltam a sorozatra és Cumberbatchre. Mert egészen addig, amíg el nem kezdtem nézni a sorozatot, én úgy voltam vele, hogy ebben a pasiban nincsen semmi különleges, ugyanolyan, mint bárki más. Aztán elkezdett színészkedni, és kerek 12 perc alatt megfordult velem a világ. Mert az, ahogyan Cumberbatch a Sherlockban szerepel, nos az valami egészen emberfeletti. Annyira hihető a karakter, tiszteletet parancsoló, intelligens, megfontolt, őrült, zseniális és humoros EGYSZERRE, hogy néha az ember képtelen elhinni, hogy ilyen létezik. Azt kell mondjam, hogy Cumberbatch tökéletesen átvedlik időről időre „high-functioning sociopath” bőrébe, és teszi mindezt úgy, hogy hiteles marad. Még akkor is, mikor Sherlocknak érzései lesznek, sőt, olyankor igazán. És mondom – írom – mindezt attól függetlenül, hogy az eddig megnézett nyolc rész alatt végigjártam a Cumbergráf (itt) minden lépcsőfokát, és teljességgel a fickó hatása alá kerültem.

221B, Baker Street

Persze nem lehet – és nem is akarok – elsiklani a sorozat összes többi érdeme mellett. Mert azért akad még egy jó pár. Ki is térnék a második legzseniálisabb dologra a sorozatban, ez pedig nem más, mint a Steven Moffat és Mark Gatiss közös gyermekeként született forgatókönyv. Nyugalom, máris magyarázom. Gondolom, senkinek nem kell meséljek arról, hogy honnan is ered az egész történet – cirka százötven évvel ezelőtt született egy skót úriember, bizonyos Sir Arthur Conan Doyle, aki elsősorban a Sherlock Holmesról írt detektívregényeiről híres. Stop, itt álljunk is meg, és fejezzük is be a rögtönzött történelemórát. Moffat és Gattis alapkoncepciója az volt, hogy az egész történetet megfogják, és átdobják százötven évvel későbbre. Mindenközben persze ügyeltek arra, hogy ne rugaszkodjanak el veszettül az eredeti Doyle-világtól, de élethűen helyezzék a detektívet a XXI. századba. Nyilván ehhez kellett valamilyen szinten változtatniuk, de olyan okosan – INTELLIGENSEN – oldották ezt meg, hogy a kecske is jól lakott, meg a káposzta is megmaradt. Magyarán a legfontosabb dolgokat átemelték az eredeti canonból (Doyle-féle alaptörténet), úgy mint a Baker Street 221B, Mrs. Hudson, Lestrade, a vadászsapka, Sherlock függőségei – csak pipa helyett nikotintapasszal – a, hegedű. Vagy Mycroft, akit Mark Gatiss olyan zseniálisan hoz, hogy függetlenül a karakter alapvető antipatikusságától és sznobizmusától lenyűgözött, és a Holmesi zsenialitásával az egyik kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát. (Persze szigorúan Sherlock és John után, de Lestrade-et kicsit megelőzve.)

Lara Pulver mint Irene Adler

És persze nem is lehet Sherlock Holmes történetet készíteni, ha nem hozzák be a canon karaktereket, mint Moriarty vagy Irene Adler. Irene remek. Nem akarok spoilerezni, pedig mostantól kezdve lesz csak igazán nehéz spoiler nélkül írnom. Tehát, Adler alapvetően minden Sherlock feldolgozásban (és az eredetiben is), úgy jelenik meg, mint az egyetlen nő (A NŐ), aki lenyűgözi Sherlockot. Nem is annyira testi valójában, mint inkább az intelligenciával, a ravaszságával. És ez az Irene, itt a BBC-n nagyszerűre sikerült, ami egyrészt Lara Pulver érdeme, másrészt pedig a már sokat emlegetett írói stábé, akik megalkották őt ilyenre. De milyenre is pontosan? Rendkívül összetett, akárcsak Sherlock, és azon túl, hogy egy dominátrix, valójában egy igazi, tipikus nő, de mégis több. Értelmes, ravasz, öncélú, de ugyanakkor érzelmes, mert a maga védelmére cselekszik. Az érzelmei miatt veszíti el a csatát Sherlock ellen, de mindennek ellenére lenyűgözi Holmest. Piszok nehéz ám úgy körülírni őt, hogy nem lövök le semmit, mert ha Irene szóba kerül kapásból két jelenetet akarok leírni a sorozatból, de megnyugodhattok, nem leszek poéngyilkos. Ezt látni kell, mert egyszerűen… EPIC.

Andrew Scott mint Jim Moriarty

Az Irene témát hanyagolom is, és áttérek Moriartyra. És óriási, gigászi ölelés, rózsacsokor, bonbon a castingért, amiért Andrew Scottot választották a szerepre. Az az ember egy zseni, egy kibaszott géniusz. Egy olyan karaktert játszi, akit utálnunk kéne a hőn szeretett főhősünk életének keserítése illetve örökös nyájasságai miatt, de… Az ember nem tudja megtenni, mert abban a percben, hogy fellobbanna benne a tömény gyűlölet lángja, hanyatt vágja Scott eleganciája, mimikája, cinizmusa és a komplett lénye. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül kapott 2012-ben BAFTA-t az alakításáért. Ha már BAFTA-nal tartunk, akkor ugyanígy meg kell említeni Martin Freemant, akit egy évvel korábban jutalmaztak ezzel a díjjal (és 2012-ben is a jelöltek között volt). Ő az aki annyira beleillik a sorozatba, annyira természetes. Benedict Cumberbatch írta le őt a következőképp: „A próbánál, amint belépett az ajtón, mondtam a producereknek, hogy nem tudom, az én véleményem számít-e, de vele akarok dolgozni, mert jobb a teljesítményem, ha vele játszom. Tényleg úgy éreztem, hogy színészként egyre fejlődök, ha vele játszom - ő valahogy brilliánsan emberi.” Nem tudok mást, mint egyetérteni Bennel.

A sorozat látványmegoldásai elképesztőek. Amikor Sherlock analizál és kiírják a szavakat, amik a másodperc tört része alatt végigfutnak az agyán. Ahogyan megmutatják a nézőnek, hogyan működik Holmes agya. Amikor a későbbiekben Sherlock elmepalotájában vagyunk. A vágások, ahogy átolvadnak a képek, és persze ki nem hagyhatom a néha csak hétköznapian egyszerű nagytotálokat Londonról, vagy a közeliket Ben szemeiről… Mind-mind fantasztikus látvány, és nem veszik el a mondanivaló, ami szerintem jelentős, fontos részlet.

Benedeict Cumberbatch és Martin
Freeman

Vagy vegyük a szereplők közötti kémiát. Úristen, NEM! Dehogyis! Nem arról a balga, barbár gondolatról beszélek, hogy Sherlock és John között több van. Nem. Épp ellenkezőleg, az ő barátságuk csodálatos. Ahogyan Sherlock megilletődik dolgokon, ahogy veszekednek, ugráltatják egymást, csipkelődnek. Az apró lépéseik odáig, hogy legjobb barátok lesznek. A ki nem mondott szavaik, amik ott lógnak, mindenki tudja őket, de nem mondják, mert nincs rá szükség. A cselekedetek, és a reakciók. Igen, mindenre tudnék példát hozni. Nem, nem fogok. Nézzétek meg! ;) De nem csak a két alapvető főszereplő között, ugyanúgy ott van Sherlock és Mycroft jeleneteiben, vagy Sherlock és Molly közt – bár főleg a későbbiekben. Ez olyan, ami valószerűvé, hitelessé teszi a kapcsolatokat.  Talán ez az, amit a legjobban szeretek a sorozatban, hogy hiteles.

Miért ajánlom? Komolyan, az eddigi másfél oldalban nem szolgáltam elég érvvel?

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti Benedict Cumberbatcht. Mindenkinek, aki nem szereti, mert garantált, hogy itt majd megszereti. Azoknak, akik rajonganak a Sherlock Holmes sztorikért, mert nem fognak csalódni. Azoknak, akik soha nem hallottak Sherlockról, mert ez a tökéletes műremek Sherlock-szüzeknek (jujj… apró belsős poén a Doyle-canont ismerőknek :D). Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy az Elementary a legjobb modern Sherlock feldolgozás (bárki állít ilyet, hazudik. Uh, amúgy ez egy hosszú és bonyolult, boncolgatásra érdemes téma, de majd egyszer…). Azoknak, akik szeretik az angol humort. Azoknak is, akik nem. Azoknak, akik szeretik hallgatni a brit akcentust – nekik szinkronmentesen. Azoknak, akik csak ki akarnak kapcsolódni másfél órára. Azoknak is, akik szeretik az összeesküvés elméleteket, mert ennek a sorozatnak a nézése közben igazán sokat lehet gyártani. És végül azoknak, akik piszkosul türelmesek, mert isten se tudja, mikor jön majd a negyedik évad – de Moffat azt nyilatkozta, hogy Gatisszal karöltve már az ötödiket is megírták. Ki tudja, lehet Sherlock és John nyugdíjas éveiről szólnak – figyelembe véve az évadok sűrűségét, még ez sem kizárt.

Na, hát ez az a cikk, ami megírta önmagát. És hagyján, hogy megírta magát, de elég erőteljesen fangirlösre sikeredett. A cikk, aminél elterveztem, hogy írok majd negatívumokat, csak aztán valahogyan mégsem sikerült, és nyálas, rózsaszín ömlengés lett belőle. De azt azért vegyétek figyelembe, hogy a rajongó szavak mögött ott lapul az igazság, miszerint tényleg nem láttam a Sherlockhoz foghatót az elmúlt években. Szóval én maradok őszinte híve a sorozatnak, és Nektek sem tudok egyebet tanácsolni, mint hogy kezdjétek el és élvezzétek. Sherlock szavaival búcsúznék:

"Because you're an idiot. No no no, don't be like that, practically everyone is.”
Mert egy idióta vagy. Ne, ne, ne, ne vedd magadra, valójában mindenki az.

Tisztázzuk, hogy ez az ajánló, és minden benne foglalt, csupán egyéni, szubjektív vélemény. Nem értek a rendezéshez, a filmkészítéshez, vagy bármi egyébhez. Ugyanolyan néző vagyok, mint bárki más, csak én vagyok annyira elvetemült, hogy leírjam azt, amit gondolok, és amit szeretek. Az Arthur Conan Doyle novellákkal és regényekkel történő összehasonlításokkor internetes forrásokra támaszkodtam, mivel jelen pillanatban még nem olvastam egy darabot sem. De tervben van, csak hosszú a lista.

Források:

• Wikipedia

• Cumbernation

• IMDb

Novellák beküldési határideje

Drága versenyzők!

A novellaíró versenyre készült művek leadási határideje hamarosan lejár, eddig azonban még csak egy novellát kaptunk meg, illetve egy másikról tudjuk, hogy biztosan meg fog érkezni. Nem szeretnénk, ha a többi jelentkező lemaradna a versenyről, éppen ezért - hogy biztosan mindenkinek legyen ideje befejezni, tökéletesíteni, elküldeni a novelláját - úgy döntöttünk, a leadási határidőt egy héttel meghosszabbítjuk.

Az írásaitokat tehát március 16. éjfélig várjuk a betweenraindrops@citromail.hu címre. Aki elküldte a novellát, kérjük, jelezze a chaten, mi pedig válaszolunk, amint megkaptuk. Az eredményeket, illetve a versenyre érkezett novellákat március 23. éjfélig közzétesszük az oldalon.

Livi

közérdekű

Sziasztok!

Úgy döntöttünk, hogy a blogon történni fog egy apróbb arculatváltás. A kritikaírás továbbra is megmarad, és még mindig az lesz a fő profilunk, de ahogy időnk engedi, írogatunk majd össze-vissza cikkeket az észrevételeinkről, vagy olyan dolgokról, amik talán segítségetekre lehetnek majd. Illetve bejön majd egy olyan "topic" is, amiről eddig még nem volt szó, ez pedig az "Ajánló". Itt első sorban sorozatokról olvashattok majd, de nagyon nagy rendszerességet nem tudunk - nem is akarunk - ígérni. Néha elvétve lehet, hogy lesznek majd könyv vagy filmajánlók, de úgy érzem, ebből lesz kevesebb. 

Az első ilyen ajánló rövidesen érkezik majd, már szinte kész csak még leellenőriztetem majd egy régebb óta rajongó barátnőmmel, hogy lát-e benne hibát. :D

Dora G.

Kritika 5.

MÁS

Kicsit sokára ugyan, de sikerült eljutnom Zsófi blogjához, ami a Más címet viseli. A történetbe már akkor belenéztem, mikor a kritikát kérted – igen, jó rég volt – csak aztán a suli annyira... nem kezdek magyarázkodni. Szóval most visszatértem hozzá, és természetesen írok is róla.

A Prológus – amit egyébként inkább tennék a történet leírásává –, nagyon tetszik. Sokat elmond és figyelemfelkeltő. Viszont nekem szúrja a szememet a második bekezdésben az a két jelen idejű mondat. Ha már az összes kérdést múltban írtad, célszerű lenne azokat is.

„Veled volt már, hogy kilógtál a sorból? Hogy különböztél a többiektől? Hogy nem voltál átlagos, ugyanolyan, mint a többiek? Hogy mindig kinéztek a társaságokból? Hogy sohasem tudtál beilleszkedni?

Volt már olyan, hogy családod sem volt? Hogy nem is otthon laksz? Hogy nincs is igazi otthonod?

Történt már olyan, hogy nem voltak barátaid? Egy sem? Hogy senkit nem érdekelt, hogy érzed magad, mit gondolsz, vagy épp mit szeretnél?

Voltál már valaha is egyszerűen csak MÁS?”

Már itt az elején kitérek az Epilógusra is. Tetszik a keret, amit a történetnek adtál. Hogy a prológushoz toldottál hozzá. Tökéletesen egybefoglalja a történetet, bezárja egy kerek egésszé.

„És ezek után éltél már meg igazi, nagy változást? Ami az egész életedet felborítja. Tönkretehet, vagy épp megjavíthat mindent, de az elején még fogalmad sincs róla, melyik fog megtörténni.

És a cél: maradj a változás után is egyedi, páratlan, különleges. Sikerült? Nekem igen. Más maradtam.

Örökké más...”

Alapjaiban véve a történet tetszett. Az alapkoncepció merész, nem találkoztam még ilyen történettel. Bátor dolog meghúzni egy ilyet, mert nagyon sok helyen elmehet rossz felé, de nálad ez nem történt meg.

Janka belső monológjai tetszettek, jól átadtad az érzéseit, a gondolatait. Viszont a zárójeles hozzátoldások nagyon bántották a szememet – gondolatjellel fűzünk a mondatba egyéb gondolatot. Gyakran elfordult – főleg az elején –, hogy ugráltál az igeidők között bekezdésenként, néha egy mondaton belül is. Erre figyelj, mert zavaró tud lenni. Viszont! A stílusod néha annyira magával ragadott, hogy nem néztem nyelvtant, igeidőt, helyesírást, stilisztikát.

A karakterábrázolásod – főleg Janka, Kevin, Tomi és Klári esetében – tetszett, mert nem csak úgy lógtak a levegőben. Mindenki el volt helyezve térben és időben egyaránt. Értem ezt úgy, hogy volt múltjuk, jelenük, voltak céljaik. Voltak. Léteztek. Vagy legalábbis elhittem, hogy léteznek.

Láttam, hogy hozzászólásokban többen nehezményezték a fejeztek hosszát, és láttam azt, is hogy mi volt rá a válaszod. Bennem is nagyjából minden második rész után felrémlett a gondolat, hogy annyira szívesen olvasnám hosszabban. Nem jobban kifejtve, csak hosszabban. Mondjuk két-három részt egyben. Mert szerintem egy hét után hozni egy hosszabb részt nem olyan nagy különbség, mint kétnaponta egy rövidebbet. Nincs ezzel így sem baj, csak iszonyat sokat kellett kattintgatni. Ráadásul a rövid fejezetek kizökkentik az olvasót – főleg akkor, ha a feltöltések idejében olvassa az adott történetet. Megakasztja, előfordulhat, hogy vissza kell néznie, hogy hol lett vége az előző fejezetnek – bár előfordulhat, hogy ez csak nálam probléma a borzalmas memóriám miatt.

Kicsit a szerelmi szálról. Igen, tudom, hogy mellékszálnak szántad, de ha már van, akkor kicsit jobban kifejthetted volna. Nem, félreértések elkerülése végett, nem rózsaszín ömlengéseket, és négyoldalas csöpögős szerelmi vallomásokat várok. Az elején olyan szépen útjára indítottad az ő kettejük kapcsolatát azzal, hogy barátkoztak, ismerkedtek, Janka tanítgatta Kevint, élvezték egymás társaságát. Aztán eljutottunk oda, hogy átfordult többe, viszont azt az egy mondatot én nagyon keveselltem, hogy „lett egy kapcsolatom”. Nem is volt egy mondat, csak egy fél. És tudom, hogy Jankát akartad a középpontba állítani, a némaságával, és a harcaival, de Kevin a betöltött szerepénél fogva részese ennek. Része Janka életének, és szerintem megérdemelték volna ők ketten azt, hogy pontosan hogyan és miképp jöttek össze.

Kicsit visszatérnék oda, amit az elején mondtam a némaságról, meg hogy bátor döntést. Szinte tökéletesen végigvitted az egész történeten. Janka vívódásai helyénvalóak voltak, az önmagával vívott harc, az őrlődés aközött, hogy az legyen, amit ő szeretne, vagy amit mindenki más. Ez mind-mind jó volt. De felmerültek bennem kérdések, hogy gondolom ezek a műtétek pénzesek – kiindulva a lézeres szemműtétek árából, nem is kis összegbe kerülnek. A későbbiekben felemlegeted, hogy sokba került, de Janka másfél nap alatt döntött, és szerintem egy ilyen összeget ennyi idő alatt előteremteni… Plusz nekem a másfél napos döntés is kevés volt. Ez egy olyan dolog – ahogyan írtad is – ami az egész életét megváltoztatja, adott esetben rengeteg problémával járhat – mint ahogy járt is. Szóval ezen minimum napokat, de inkább heteket szokás őrlődni.

Még valami! A szereplőknek néha annyira rettentően evidens dolgok nem jutnak eszükbe – mint például Jankának a műtét, vagy a szilveszter tervezgetésénél a házibuli. Nem tudom, nekem ezek adott esetben mindig elsők közt úsznának a gondolataim közé.

A tartalmi rész mindezektől függetlenül nagyon rendben volt. Végigolvastam a történetet, tetszett is, noha nem igazán az én világom. De szépen fogalmazol, változatosan írsz, bő szókinccsel, alapvetően jól vezeted a cselekmény fonalát, látszik, hogy nem összecsapott a munka. Amit tényleg fokozottan kiemelhetnék, mint esetleges változtatandó, azok az igeidők és a zárójelek. A többi dolog, amihez megjegyzést fűztem inkább csak szubjektív vélemény – de hisz’ gondolom, ezért kértél véleményt, hogy szubjektív véleményt hallhass.

Át is térnék a küllemre.  Azt írtad egy hozzászólásban, hogy egy blog kinézetének nem feltétlenül kell csicsásnak lenni. Egyet is értek veled, meg nem is. Egyetértek, mert azt gondolom, nem minden a külső, de sajnos szörnyen elanyagiasodott világunkban az emberek lassan képtelenek a belső tartalmat értékelni, és csak a külsőt figyelik, ami természetes emberi reakció. És nem értek veled egyet, mert az esztétikumra, a rendezettségre igenis szükség van.

Le is írnám, hogy mi az, amin változtatnék a helyedben. Mint azt már említettem, ez szubjektív vélemény. Kezdetnek az oldal szélességét kisebbre venném, mert nekem például nem fért el teljes szélességben a monitoromon. A modulok címét is kisebbre venném, és egyeztetném a felső menüsor betűtípusaival. A lilát nem értem, mint betűszín, ha már alapvetően a fekete és a fehér uralja a blogot, akkor célszerű lenne ezeknél megmaradni. Vagy, mivel a háttered halványsárga, esetleg átállítanám arra. Apropó háttér! Nekem rettentően zavarta a szememet olvasás közben az átlátszó sablon, szóval szerintem a bejegyzések hátterét állítsd valami egyszínűre, mert ez nagyon megerőltető a szemnek.

A fejléced viszont nagyon tetszik, pontosan azért, mert nem megszokott. Nincs szükség arra, hogy a főszereplőid legyenek rajta, mert ez sokkal többet elárul a történetről.

Még egy utolsó gondolat, szerintem nem kellenek a fejezetekbe a képek. Nem baj, de jók a leírásaid ahhoz, hogy az ember maga elé képzelhesse a dolgokat. Márpedig éppen ez a leírás egyik csodás tulajdonsága, hogy az olvasó képzeletére bízza a helyszíneket.

Összességében egy remek történeted van, kiviteli hiányosságok nélkül, a kinézet terén azonban van hova fejlődnie a blognak – nem csicsa, vagy giccs terén, olvashatóság szempontjából.

Dora Groß