This long
distance is killing me…
avagy
egy ötfejezetes túra Bruno Marssal
Az
első kritikát Nix kérte, a This long distance is killing me című történetéhez, alaposan
feladva nekem ezzel a leckét. Elsőre azt gondoltam, könnyű dolgom lesz, hiszen
ismerem a történetet, aztán rájöttem, hogy mégsem lesz annyira egyszerű, de
azért vágjunk bele.
A
blogra fellépve egyszerű, ámde igényes kinézet fogadott. A lap baloldalán
elrendezve találtam a blogon fennlévő történeteket, így könnyűszerrel akadtam
rá arra, ami számomra szükséges volt. Bevezetésképpen végigfutnék a történeten
fejezetenként, szólva róla pár szót. Niki alapötlete az volt, hogy ezt a Bruno Mars-fanfictiont elkezdi még az
énekes gimnáziumi évei alatt, erről olvashatunk az első fejezetben. Bruno és a
főhősnő Nora, a gimnázium első két
évét leélték egymás mellett anélkül, hogy beszélgettek volna, ám a harmadikos
évnyitón egymás mellé csöppennek, beszélgetni kezdenek, és rájönnek, hogy több
a közös bennük, mint azt gondolták volna. Külön kiemelném a részt, mikor Nora
és Bruno a parton beszélgetnek: „Olyan vagy, mint aki a Marsről jött” – mondja a lány, és ismervén az énekes
művésznevét, ez egyből mosolyt csalt az arcomra. Ötletes.
A második fejezet idő- és hangulatbeli ugrása
érezhető, de egyáltalán nem zavaró. Nora epekedése, szenvedése a Los Angelesbe
költözött Bruno iránt átérezhető, valós.
Elhittem. Tetszik, hogy beleszövöd a különböző Bruno számok részleteit. És ha
már itt tartunk, maga a címadás is passzol. Egyrészt a tartalmilag lefedi a
történetet, másrészt kapcsolódik, mert ugye Bruno Long distance című számából van. A harmadik részben aztán Bruno és
Nora újra találkoznak, átbeszélik az elmúlt éveket, és gyakorlatilag újra
kezdik az egész kapcsolatokat. Igazából tudom, hogy az lenne a kritika ezen részének
a funkciója, hogy bemutassam Nektek is a történetet, de nem akarok poéngyilkos
lenni, úgyhogy részleteibe nem megyek bele.
Történeti szempontból nekem egyetlen egy dolog
bántotta a szememet, ez pont itt a végén volt. Én ezt a kokaint kipróbálom – Nora megharagszik – megígérem, hogy többet nem fordul elő, mindenről leszokom – Nora
megbocsájt dolgot kicsit gyorsnak érzem. Főképpen azt érzem kicsit erős
ellentétnek, hogy Nora mennyire ódzkodik az egész kábítószer dologtól, és aztán
mennyire hamar megenyhül. Persze, értem. Szereti Brunót, egyszeri alkalom volt,
de akkor is, nekem ez kicsit gyors. Mindettől függetlenül tartalmilag nagyon
rendjén van a dolog, kerek a történet, lezárás korrekt, szóval nincs baj vele,
csak ez számomra kicsit fura volt.
Ha
már ezt ilyen jól kiveséztem, ugranék is a következő pontra, ami szerintem
iszonyatosan fontos, mégis sokan beleesnek abba a hibába, hogy elsiklanak
fölötte, ez pedig a háttér. Ez főleg fanfictionöknél él, de ugyanúgy fontos a
real life-storyknál is. Két oldalról is megközelítem, mindkettő egyaránt
fontos. A háttér, mint olyan, hogy legyen a történetnek alapja, ne csak úgy
lógjon a levegőben (lehessen hova tenni térben, időben) ez itt megvolt. Bruno
élete Hawaii-n, a testvérei, a barátai beleszőve, a karrierjének a lépései…
Ezek mind fontosak, és mind közelebb vitték a Long distance-t ahhoz, hogy elhiggyem. A másik dolog ezzel
kapcsolatban – és talán szorosan összefügg az előző ponttal –, hogy a szerző
jártas legyen a témában, amiről ír. Nikire pedig ez teljesen igaz, mert
Brunóról mindent megtudtam, amit eddig nem, új számait ismertem meg, és ez
mind-mind pozitív. (azóta is a Long
distance megy a fejemben, hogy nem ismertem én eddig ezt a számot?)
Az
egyik kedvenc témám, amiről órákat tudok beszélni, az a karakterek kérdése. A
jellemfejlődésről itt annyira nem nagyon tudok szólni, mivel ennek főleg
nagyobb volumenű történeteknél van jelentősége, de azért elég nagy időt ölel
fel a történet ahhoz, hogy pár szót mondhassak róla. Igazából csak Brunót és
Norát ismerjük meg annyira, hogy lehessen erről beszélni, de náluk viszont jelen
van, bár valójában talán mindkettejük esetében csak a korral járó megkomolyodásról
van szó. (Brunónál mondjuk ez vitatható, az utolsó fejezet-béli cselekedetei
miatt, de fogjuk arra, hogy mindenkivel előfordul, hogy elszalad vele a ló).
Nora viszont érezhetően változik, mert máshogy szereti Brunót az első és az
utolsó fejezetben. Érettebb, komolyabb, mégis a személyisége nem változik, és
ez jó, mert a cselekedetei, a mondatai nem válnak karakter-idegenné.
Jól
fogalmazol, ezt tudtam eddig is, viszont minden eddig tőled olvasott történet közül
ez tetszett a legjobban (a DD-t nem számolva ide). Azt hiszem, ebben vannak a
legjobb leíró részek, ez a legkerekebb, a legjobban összegyúrt. A párbeszédek
követhetők, nem vesztem el benne, hogy mikor ki beszél. Ötletesek és kifinomult
érzékkel ötvözöd a humort a drámaisággal, ami ritka kincs. Nem erőltetettek a
vicces beszólások, spontán hatnak, és ez remek.
Helyesírási
hibákat, elgépeléseket nem találtam, ami azt mutatja, hogy nagyon profin gépelsz,
vagy alaposan átolvasod az írásodat feltöltés előtt. Annyit kötözködnék csak
(szőrszálhasogatás), hogy amikor párbeszédet kezdesz, ott is gondolatjel (–)
van, nem kötőjel (-). Nyelvtanilag nem hiba, csak stilisztikailag, és az én
sokat látott szememnek zavaró kicsit. Az utolsó fejezet pozitívuma, hogy ott
már a behúzással kezdted a bekezdéseket, jobban széttagolva így őket. Esetleg
kicsi térközt is állíthatsz közéjük, hogy még jobban átlátható legyen, de amúgy
teljesen rendben van.
Összegzésképpen
egy kellemes, egyedi, igényes kisregényt olvashattam, amiben volt kellő mennyiségű
dráma, humor, és végül happy enddel zárult. Ami kevés negatívumot találtam, azt
fentebb megemlítettem, bár ezek sem annyira negatívumok, inkább észrevételek,
ötletek, tanácsok. Rajtad áll, hogy megfogadod-e őket. Mellesleg ez volt az
első – és eddig egyetlen – Brunós törtnet, amivel találkoztam, úgyhogy
megörültem ám neki.
Sok
sikert a továbbiakban, és remélem, hamarosan ismét olvashatok tőled valamit!
Puszil,
Dorka
Szia!
VálaszTörlésIstenem, nagyon szépen köszönöm! Persze, hogy megfogadom, elvégre azért kértem a kritikát! Imádlaak! <3
Majd dolgozom Shaqirin ;)... vagyis a novellán xD
Köszönöm még egyszer!
With love,
Nix
Szia! :)
TörlésIgazán nincs mit :) Óó, ez tetszetős hozzáállás :D <3
Shaqirin - a mondat olyen értelmében :P - csak én dolgozhatok... :DD de a novellán csak egész nyugodtan :P
Nagyon szívesen :)
puszi
Dorka