Ajánló 02.

Welcome to the Clone Club!

A szorgalmi időszak vége felé kutakodtam valami új, izgalmas sorozat után, és a nagy böngészgetés közepette megakadt a szemem az Orphan Blacken.  Elég sokszor vagyok így, hogy csak találomra rábökök egy sorozatra, megnézem az első részt, aztán az alapján döntök arról, érdemes-e tovább is folytatni. A BBC America sci-fije már a Pilottal belopta magát a szívembe, majd ahogy szépen lassan kibontakozott előttem a cselekmény és a főbb karakterek története, teljesen magába szippantott Sarah és a többiek hétköznapinak még csak véletlenül sem nevezhető világa.

Remélem, a sci-fi szóval nem ijesztettem el senkit, ugyanis egy rendkívül sokszínű, szórakoztató és helyenként igencsak humoros sorozatra találtam az Orphan Blackben. Noha a képi világ és a technika nem valami kiemelkedő, a cselekmény fordulatos mivolta vitathatatlan, emellé pedig zseniális színészi alakítás társul Tatiana Maslany részéről. A 28 éves kanadai színésznőt néhányan talán ismerhetitek a Heartland című sorozatból, ahol 2008 és 2010 között Kit Baily karakterét alakította, illetve ezen kívül más sorozatokban és filmekben (The Vow) is feltűnt kisebb-nagyobb szerepek erejéig. De mi most ne ezekkel foglalkozzunk, hanem lássuk inkább Tatiana alakítását az Orphan Blackben, mint…

...Sarah Manning

...Cosima Niehaus
...Alison Hendrix
...Rachel Duncan
...Helena 
...Beth Childs
...Katja Obringer
...Tony Sawicki
Továbbá: Jennifer Fitzsimmons, Janika Zingler, Danielle Fournier és Aryana Giordano

Bizony, ha az utolsó négyet – akik csak említés szintjén vagy néhány pillanat egy videofelvétel erejéig tűnnek fel a sorozatban – nem számítjuk, ez bizony akkor is nyolc karakter. Nyolc különböző személyiség, és Maslany mindet egytől-egyig tökéletesen formálja meg, és mindegyiket másért teszi szerethetővé a nézők számára. Nem véletlen, hogy a színésznő kétszeres Critics’ Choice Television Award győztesnek mondhatja magát, illetve hogy 2013-ban az összes díjat bezsebelte, amire az Orphan Blackben nyújtott alakításai alapján jelölték őt.
A Tatiana által alakítottak mellett persze akadtak más – fontos, és kevésbé fontos – karakterek is, a személyes kedvencem Sarah szarkasztikus humorral és művészi vénával megáldott féltestvére és egyben legjobb barátja, Felix Dawkins. Ritka, hogy egy meleg karaktert ilyen jól írjanak meg, de a sorozat készítői ebben – ahogy sok minden másban – is remekeltek, Jordan Gavaris nagyszerű alakításáról pedig már ne is beszéljünk.
Most, hogy megismerkedtünk a fő karakterekkel, lássuk magát a történetet röviden, illetve az alábbi LINKre kattintva a trailert is megnézhetitek. Az első részben a drogdíler pasija elől menekülő Sarah szemtanúja lesz egy rá kísértetiesen hasonlító nő öngyilkosságának. Hogy a saját életét rendbe hozhassa, Sarah felveszi a halott nő (Beth) személyiségét, ám nem is sejti, hogy ez a döntés milyen következményeket von majd maga után. Miközben Sarah próbál helyt állni a vizsgálat alatt álló rendőrnő szerepében, újabb és újabb hasonmások bukkannak fel, akikről az izgalmas események sorozatai során kiderül, hogy mindannyian klónok, és veszélyben az életük.
Az első évad központjában főleg Sarah és Helena áll, leginkább kettejük különleges kapcsolatára fókuszáltak a készítők – John Fawcett és Graeme Manson. A második évadban azonban nagyobb szerepet kap a többi klón is, Alison nyugodt kis kertvárosi élete például teljesen a feje tetejére áll, és rengeteg vicces helyzetbe bonyolódik; illetve jobban megismerhetitek majd Rachelt is, aki a sorozat talán egyik legkomplexebb karaktere. Az évad végén pedig garantáltan meg fogtok lepődni az újabb fordulaton, amire minden bizonnyal az állítólag 2015 tavaszán érkező harmadik évad fog épülni.
Egy kis negatívumként említeném meg, hogy a második évadban a több szálon futó cselekménynek hála néhol igencsak kuszára sikeredett az események lefutása, illetve azt is, hogy néhány helyen elég kiszámítható a sorozat. Ám ezek nem sokat vonnak le az Orphan Black élvezeti értékéből, így bátran merem ajánlani mindenkinek, aki egy folyamatosan pörgő, fordulatokkal teli sorozatra vágyik. Nézzenek bele, akik szeretik az erős női karaktereket, a titkokat, az akciót, a nyomozást, a tudományt, a sci-fit, a jó pasikat (Paul DierdenCal Morrison), a musicalt (nem viccelek!), a humort. Ezeket vagy külön-külön, vagy akár így egyben, az Orphan Black ugyanis a fent felsoroltak közül mindből tartalmaz egy csipetnyit.
Ajánlom azoknak is, akik otthon vannak egy kicsit a görög mitológiában, mert ti valószínűleg egyből következtetni tudtok majd arra, mit takar a Project LEDA és a Project Castor. Ajánlom továbbá azoknak is, akik szeretnek gondolkodni, összeesküvés elméleteket gyártani egy-egy rész után, mert azt garantálhatom, hogy lesz olyan helyzet, ami után nem fogjátok érteni, hogy Paul vagy Mrs. S. tulajdonképpen kinek az oldalán is áll. Ajánlom olyanoknak is, akik nem riadnak vissza egy-két véresebb jelenettől; egy őrült, ukrán Shakira hasonmástól (bizony, ő lenne Helena); egy még őrültebb vallási szektától; illetve egy-két homoszexuális jelenettől.
Ha ezek közül bármelyikben is magadra ismertél, ne habozz belekezdeni a sorozatba! Viszont ha még mindig nem érzed meggyőzve magad, kedvcsinálónak mutatnék egy videót az egyik kedvenc jelenetem készítéséről: Clone dance party.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése