Cikk 01.

Váltószemszög
…avagy a kevesebb néha több
Úgy döntöttem, hogy a töri tételek poklából szabadulva adom némi jelét annak, hogy jelen vagyok még a blogon, nem történt semmiféle elveszés, csupán az időm szörnyen kevés. De ha vége a kisérettséginek (26.-ával, ha minden jól megy), akkor megírom az elmaradt kritikám is.
A téma, amiről írni tervezek, az a szemszögváltás. Sokat gondolkoztam már ezen, mert eddig úgy tapasztaltam, hogy ahány ember, annyi vélemény. És természetesen nekem is van egy, amit meg is osztok a világgal.
Csak hogy elkerüljük az egymás mellett történő elbeszélés lehetőségét, tisztázzuk mit is jelent a váltószemszög. Amikor egy történet egy adott író által kettő, három vagy több szereplő szemszögéből íródik. Azt hiszem, ennek a legfőbb célja az, hogy a többi szereplő gondolatait is bemutassuk – bár nem vagyok benne biztos, mert soha nem írtam még váltószemszögből. Én úgy vagyok a többi szereplő gondolataival, hogy amikor egy blogger belefog az írásba, akkor remélhetőleg tudja azt, hogy hova akar kilukadni. Tudja, hogy kellenek-e a többiek gondolatai, érzései a cselekmény megértéséhez. Amennyiben rövid mérlegelés után arra jut, hogy igen, célszerű neki E/1 helyett az E/3-at választani.
Miért? Szerény véleményem szerint igen elenyésző azoknak a száma, akik képesek egy történeten belül három, négy stílusban írni. Márpedig a szemszögváltás ezt követeli. Szükséges, hogy az olvasó érezze azt, hogy bizony most más fejében vagyunk, hogy egy másik ember gondolatai közt turkálunk, nem a főhősében. Szerintem ez a stílus- és/vagy hangulatváltás három bekezdésenként lehetetlen. Márpedig nem egy és nem kettő olyan történet van, ahol ez így történik. És az, hogy ugrálunk a szereplők gondolatai között egyrészt követhetetlenné teszi a történetet, másrészt pedig legtöbbször elvesznek a szereplők tulajdonságai, összemosódik a személyiségük, ami nem jó.
A másik dolog ezzel kapcsolatban pedig az, hogy az író ezzel sokszor idő előtt lelövi a poénokat. Ha van egy történet, aminek – hasamra ütök –, van egy főhősnője A, aki beleszeret a nagybetűs fiúba, nevezzük B-nek. Ha B-nek van egy titka, ami majd kifúrja A oldalát, akkor ha B szemszögéből is írunk, akkor azzal elvesszük az olvasótól annak a lehetőségét, hogy A-val együtt izgulhasson. Elveszik az érdeklődés, oda a feszültség. A filmipar is előszeretettel használ ehhez hasonló feszültségkeltő eszközt, a suspense-t, amikor a rendező a néző számára felfed egy információt, amiről a főhős nem tud. Teszem hozzá, ezt filmekben is nehezen viselem – bár, Hitchcock zseniálisan alkalmazta.
Vannak persze kivételek – azok mindig vannak, de sajnos ezekből van kevesebb. Olvastam én már zseniális szemszögváltós történetet – bár ehhez hozzátartozik, hogy ott fejezetenként váltottunk, és sokáig két különböző útvonalon mentünk. Nem volt zavaró, mert nem folytak össze a cselekmények, nem mosódtak egybe a karakterek, és még szükségszerű is volt ahhoz, hogy megismerjük tisztességesen a két főszereplőt.
Nézzük tehát a konklúziót. Érdemes mérlegelni, mielőtt az ember váltószemszög írására adja a fejét. Egyrészről azt, hogy van-e annyi mondanivalója, gondolata az összes szereplő fejébe, hogy végig tudja vinni, másrészt azt, hogy biztosan tisztán szét tudja-e választani a karaktereket – és meg is tudja-e úgy tartani őket. Harmadrészt pedig, hogy a cselekményt, a fő bonyodalmat nem vágja-e haza, ha megismerteti az olvasóval az összes szereplő gondolatát.
Ti mit gondoltok erről? Hogyan viszonyultok a váltott szemszögű történetekhez?

Dora Groß

2 megjegyzés:

  1. Egyetértek a cikkel. Nem tudok olyan szépirodalmi példát mondani, ami sikeres lenne és váltószemszöggel dolgozna (eleve, a "point of view" [POV] fordítása baromi hülyén hangzik magyarul; szemszög? Meg hogy "XY szemszöge", ahelyett hogy "XY szemszögéből" vagy "nézőpontjából")
    Tinédzserregényeknél előfordul, vagy ott van mondjuk a Trónok Harca, de ez egy olyan trend, amivel tényleg nagyon óvatosan kell bánni. A Trónok Harcánál működik, mert hihetetlenül nagy szereplőgárdát mozgat, de tíznél kevesebb szereplőnél én is szerkesztési hibánál tartom. Ha az író pedig ráadásul még disztinktív beszédmódot, stílust, szókincset, életszemléletet és gondolkodásmódot sem tud megteremteni a karaktereknek (hogy akkor is ki tudjam találni, melyikük beszél éppen, ha nincs odaírva) akkor pedig még értelmetlen és fölösleges is.

    VálaszTörlés
  2. Én is egyetértek, és ellene vagyok a szemszögváltásnak. Valahogy zavar, hogy egy író nem képes elmondani egy történetet, csak két ember szemszögéből, mert szerintem egyéből is pont elég. Én is olvastam már hihetetlenül jó szemszögváltós művet, és fantasztikusan oldotta meg az író, mivel alapból egy helyszínen játszódott (ugyan abban a városban), mégsem találkozott össze a két szereplő a mű végéig. Speciel ez egy trilógia, és egy egész könyv szól egy szemszögből, a harmadikban van csak váltás, és itt kapcsolódik össze a két ember élete, meg néhány aprócska pontban útközben is. Lenyűgöző. De lényeg a lényeg, én nem hiszek a szemszögváltós sztorikban, és most már az is nagyon idegesít, hogy minden blog egy tinilány (14-21) nézőpontjából van. Oké, megértem, sokkal klasszabb ha a saját nemzedéked, de gyerekek, soha, semmi újítás?

    VálaszTörlés