MÁS
Kicsit sokára ugyan, de sikerült
eljutnom Zsófi blogjához, ami a Más címet viseli. A történetbe már akkor
belenéztem, mikor a kritikát kérted – igen, jó rég volt – csak aztán a suli
annyira... nem kezdek magyarázkodni. Szóval most visszatértem hozzá, és
természetesen írok is róla.
A Prológus – amit egyébként inkább tennék a történet leírásává –,
nagyon tetszik. Sokat elmond és figyelemfelkeltő. Viszont nekem szúrja a
szememet a második bekezdésben az a két jelen idejű mondat. Ha már az összes
kérdést múltban írtad, célszerű lenne azokat is.
„Veled
volt már, hogy kilógtál a sorból? Hogy különböztél a többiektől? Hogy nem
voltál átlagos, ugyanolyan, mint a többiek? Hogy mindig kinéztek a társaságokból?
Hogy sohasem tudtál beilleszkedni?
Volt
már olyan, hogy családod sem volt? Hogy nem is otthon laksz? Hogy nincs is
igazi otthonod?
Történt
már olyan, hogy nem voltak barátaid? Egy sem? Hogy senkit nem érdekelt, hogy
érzed magad, mit gondolsz, vagy épp mit szeretnél?
Voltál
már valaha is egyszerűen csak MÁS?”
Már itt az elején kitérek az Epilógusra is. Tetszik a keret, amit a
történetnek adtál. Hogy a prológushoz toldottál hozzá. Tökéletesen
egybefoglalja a történetet, bezárja egy kerek egésszé.
„És
ezek után éltél már meg igazi, nagy változást? Ami az egész életedet
felborítja. Tönkretehet, vagy épp megjavíthat mindent, de az elején még
fogalmad sincs róla, melyik fog megtörténni.
És a cél: maradj a változás után is egyedi, páratlan, különleges. Sikerült?
Nekem igen. Más maradtam.
Örökké
más...”
Alapjaiban véve a történet tetszett. Az alapkoncepció merész, nem
találkoztam még ilyen történettel. Bátor dolog meghúzni egy ilyet, mert nagyon
sok helyen elmehet rossz felé, de nálad ez nem történt meg.
Janka belső monológjai tetszettek,
jól átadtad az érzéseit, a gondolatait. Viszont a zárójeles hozzátoldások
nagyon bántották a szememet – gondolatjellel fűzünk a mondatba egyéb
gondolatot. Gyakran elfordult – főleg az elején –, hogy ugráltál az igeidők között
bekezdésenként, néha egy mondaton belül is. Erre figyelj, mert zavaró tud
lenni. Viszont! A stílusod néha
annyira magával ragadott, hogy nem néztem nyelvtant, igeidőt, helyesírást,
stilisztikát.
A karakterábrázolásod – főleg
Janka, Kevin, Tomi és Klári esetében – tetszett, mert nem csak úgy lógtak a
levegőben. Mindenki el volt helyezve térben és időben egyaránt. Értem ezt úgy,
hogy volt múltjuk, jelenük, voltak céljaik. Voltak. Léteztek. Vagy legalábbis elhittem, hogy léteznek.
Láttam, hogy hozzászólásokban
többen nehezményezték a fejeztek hosszát, és láttam azt, is hogy mi volt rá a
válaszod. Bennem is nagyjából minden második rész után felrémlett a gondolat,
hogy annyira szívesen olvasnám hosszabban. Nem jobban kifejtve, csak
hosszabban. Mondjuk két-három részt egyben. Mert szerintem egy hét után hozni
egy hosszabb részt nem olyan nagy különbség, mint kétnaponta egy rövidebbet.
Nincs ezzel így sem baj, csak iszonyat sokat kellett kattintgatni. Ráadásul a
rövid fejezetek kizökkentik az olvasót – főleg akkor, ha a feltöltések idejében
olvassa az adott történetet. Megakasztja, előfordulhat, hogy vissza kell
néznie, hogy hol lett vége az előző fejezetnek – bár előfordulhat, hogy ez csak
nálam probléma a borzalmas memóriám miatt.
Kicsit a szerelmi szálról. Igen, tudom, hogy mellékszálnak szántad, de ha
már van, akkor kicsit jobban
kifejthetted volna. Nem, félreértések elkerülése végett, nem rózsaszín
ömlengéseket, és négyoldalas csöpögős szerelmi vallomásokat várok. Az elején
olyan szépen útjára indítottad az ő kettejük kapcsolatát azzal, hogy
barátkoztak, ismerkedtek, Janka tanítgatta Kevint, élvezték egymás társaságát.
Aztán eljutottunk oda, hogy átfordult többe, viszont azt az egy mondatot én
nagyon keveselltem, hogy „lett egy kapcsolatom”. Nem is volt egy mondat, csak
egy fél. És tudom, hogy Jankát akartad a középpontba állítani, a némaságával,
és a harcaival, de Kevin a betöltött szerepénél fogva részese ennek. Része
Janka életének, és szerintem megérdemelték volna ők ketten azt, hogy pontosan
hogyan és miképp jöttek össze.
Kicsit visszatérnék oda, amit az
elején mondtam a némaságról, meg hogy bátor döntést. Szinte tökéletesen
végigvitted az egész történeten. Janka vívódásai helyénvalóak voltak, az
önmagával vívott harc, az őrlődés aközött, hogy az legyen, amit ő szeretne,
vagy amit mindenki más. Ez mind-mind jó volt. De felmerültek bennem kérdések,
hogy gondolom ezek a műtétek pénzesek – kiindulva a lézeres szemműtétek árából,
nem is kis összegbe kerülnek. A későbbiekben felemlegeted, hogy sokba került, de
Janka másfél nap alatt döntött, és szerintem egy ilyen összeget ennyi idő alatt
előteremteni… Plusz nekem a másfél napos döntés is kevés volt. Ez egy olyan
dolog – ahogyan írtad is – ami az egész életét megváltoztatja, adott esetben
rengeteg problémával járhat – mint ahogy járt is. Szóval ezen minimum napokat,
de inkább heteket szokás őrlődni.
Még valami! A szereplőknek néha
annyira rettentően evidens dolgok nem jutnak eszükbe – mint például Jankának a
műtét, vagy a szilveszter tervezgetésénél a házibuli. Nem tudom, nekem ezek
adott esetben mindig elsők közt úsznának a gondolataim közé.
A tartalmi rész mindezektől függetlenül nagyon rendben volt.
Végigolvastam a történetet, tetszett is, noha nem igazán az én világom. De
szépen fogalmazol, változatosan írsz, bő szókinccsel, alapvetően jól vezeted a
cselekmény fonalát, látszik, hogy nem összecsapott a munka. Amit tényleg
fokozottan kiemelhetnék, mint esetleges változtatandó, azok az igeidők és a
zárójelek. A többi dolog, amihez megjegyzést fűztem inkább csak szubjektív
vélemény – de hisz’ gondolom, ezért kértél véleményt, hogy szubjektív véleményt
hallhass.
Át is térnék a küllemre. Azt írtad egy
hozzászólásban, hogy egy blog kinézetének nem feltétlenül kell csicsásnak
lenni. Egyet is értek veled, meg nem is. Egyetértek, mert azt gondolom, nem
minden a külső, de sajnos szörnyen elanyagiasodott világunkban az emberek
lassan képtelenek a belső tartalmat értékelni, és csak a külsőt figyelik, ami
természetes emberi reakció. És nem értek veled egyet, mert az esztétikumra, a
rendezettségre igenis szükség van.
Le is írnám, hogy mi az, amin
változtatnék a helyedben. Mint azt már említettem, ez szubjektív vélemény. Kezdetnek az oldal szélességét kisebbre
venném, mert nekem például nem fért el teljes szélességben a monitoromon. A
modulok címét is kisebbre venném, és egyeztetném a felső menüsor
betűtípusaival. A lilát nem értem, mint betűszín, ha már alapvetően a fekete és
a fehér uralja a blogot, akkor célszerű lenne ezeknél megmaradni. Vagy, mivel a
háttered halványsárga, esetleg átállítanám arra. Apropó háttér! Nekem
rettentően zavarta a szememet olvasás közben az átlátszó sablon, szóval
szerintem a bejegyzések hátterét állítsd valami egyszínűre, mert ez nagyon
megerőltető a szemnek.
A fejléced viszont nagyon tetszik,
pontosan azért, mert nem megszokott. Nincs szükség arra, hogy a főszereplőid
legyenek rajta, mert ez sokkal többet elárul a történetről.
Még egy utolsó gondolat, szerintem
nem kellenek a fejezetekbe a képek. Nem baj, de jók a leírásaid ahhoz, hogy az
ember maga elé képzelhesse a dolgokat. Márpedig éppen ez a leírás egyik csodás
tulajdonsága, hogy az olvasó képzeletére bízza a helyszíneket.
Összességében egy remek történeted
van, kiviteli hiányosságok nélkül, a kinézet terén azonban van hova fejlődnie a
blognak – nem csicsa, vagy giccs terén, olvashatóság szempontjából.
Dora Groß
